A Müpa szervezésében megvalósult programsorozat keretében több mint 200 klasszikus, kortárs, jazz- és könnyűzenei koncert, opera- és táncelőadás, kiállítás, városi séta, irodalmi esemény várta a fesztiválozókat a fővárosban összesen közel 20 helyszínen. Idén is több produkció debütált a Liszt Ünnepen, a fesztivál 6 ősbemutatónak és 3 magyarországi premiernek adott otthont. Először láthatta a hazai közönség mások mellett a Neue Oper Wien Das Gesicht im Spiegel (Arc a tükörben) című előadását, a Familie Flöz Hokuspokus címet viselő teremtéstörténeti játékát, de itt ismerhették meg a nézők Fekete-Kovács Kornél jazzkvintettre és zenekarra komponált, a Müpa Zeneműpályázatán nagy jazzformáció kategóriában díjazott Senza Nome című szerzeményét és a rangos díjakkal elismert táncművész-koreográfus, Barta Dóra társulatának felkavaró, Időn kívül című új előadását is.
Az eseménysorozaton számos Liszt-mű, valamint a komponista életútja és művei által ihletett kivételes alkotás csendült fel: a nyitókoncerten a Via crucis átdolgozását a jazz és a klasszikus zene nemzetközi hírű képviselőivel, Sherry Williams jazzénekesnővel, Horti Lilla szopránnal, a komponista-orgonaművész Virágh András Gáborral és a szintén orgonista Brian Charette-tel hallhatta a közönség a színültig telt Szent István Bazilikában. A Jézus Szíve Jezsuita Templom ragyogó fiatal egyházzenészek és koncertorgonisták közreműködésével tartott egész napos, hat koncertből és miséből álló orgonamaratont, Oláh Kálmán estjén a zongoraművész Faust-szimfónia motívumaira és a Szerelmi álmokra adott reflexióit és parafrázisait ünnepelte a Zeneakadémia Solti Termének hallgatósága. A Liszt és virtuozitás című koncert a népzene felől közelített a fesztivál névadójának életművéhez, a Studio 5 jubileumi estje Liszt életének fontosabb stációit fordította le a kortárs muzsika nyelvére, míg Miklósa Erika és a Jazzical Trio műsorában jazzes fűszerezéssel szólalt meg többek között az Oh, quand je dors című romantikus dal átirata.
A nemzetközi művészeti élet új tehetségeinek és befutott képviselőinek produkciói rengeteg könnyűzenére fogékony érdeklődőt vonzottak: az Isolation Budapest fellépőinek koncertjeire, valamint a neosoul és a jazz-funk határmezsgyéjén kísérletező, extravagáns Hiatus Kaiyote bulijára érkező közönség az Akvárium Klub tereit töltötte meg, a keleti blokk klubfesztiváljaként számon tartott Budapest Showcase Hub eseményei pedig a Fészek Művészklub és más népszerű budapesti szórakozóhelyek életét pezsdítették fel. De a popzene rajongói az idén új helyszínre, a Nemzeti Táncszínházba költöző Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron is találhattak kedvükre való programot, a könyvbemutatók és dedikálások mellett ugyanis a Henri Gonzo és a Papírsárkányok, a Magashegyi Underground és a Platon Karataev koncertjeivel töltődhettek fel esténként. A legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat idén Vonnák Diána vehette át a fesztivál keretében, a tavalyi évben díjazott Halász Ritával a Müpa Üvegtermében Valuska László beszélgetett a Beck Zoltán és Pálos Hanna közreműködésével bemutatott estjén. A könyves seregszemlén köszöntötték az októberben 80. születésnapját ünneplő Nádas Pétert, zenés felolvasószínház keretében mutatták be Tisza Kata Hipnózis 6-kor című kötetét, Nyáry Krisztiánnal pedig az Így szerettek ők 10 éves jubileumát ünnepelhették a nézők. A nemzetközi irodalmi élet kiemelkedő szereplői közül a közönség mások mellett a 2021-es Goncourt-díjas Mohamed Mbougar Sarr-ral, a hazájában több jelentős díjjal is kitüntetett Cecilie Engerrel és az emberiség természethez való viszonyát boncolgató regényeivel hírnevet szerzett Maja Lundéval találkozhatott.
Az idén 70 éves Rajkó Zenekar a Budafoki Dohnányi Zenekarral közösen, többszáz lelkes néző jelenlétében emlékezett meg erről a jeles jubileumról a Pesti Vigadó impozáns Dísztermében, a magyarországi Wagner Társaság pedig korunk egyik vezető Wagner-énekese, Michael Volle áriaestjével ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját. A flamand–szintó, de magyarul is kiválóan beszélő Tcha Limberger és ifj. Sárközi Lajos zenekarainak Magyar Zene Házában tartott nemes „párbaján” zenei stílusok és kultúrák adtak egymásnak felejthetetlen randevút, a koncert végeztével pedig a közönség nagy örömére Éri Márton népzenész, kulturális antropológus beszélgetett a két prímással.
A jazzfanatikusoknak szerzett felhőtlen pillanatokat a francia harmonikás, Vincent Peirani és zenekara az Opus Jazz Clubban tartott koncertjén. A stílusok között játszi könnyedséggel kalandozó és rendkívül közvetlen formáció vezetőjének egyedi előadásmódja mellett a gitáros Federico Casagrande és a dobos Yoann Serra szédületes szólói is elsöprő sikert arattak.
Ravi Coltrane – noha tehetségével és szorgalmával sokszorosan bizonyította, hogy saját erőből vált elismert művésszé – sokáig nem tervezett bolygó szerte ismert szülei életművére támaszkodó egész estés produkciót. A közelmúltban végül mégis létrejött műsorról így vallott a jelen lévőknek: „Bár egész életemben ezt próbáltam elkerülni, egy napon meg kellett történnie” – a nézők pedig elégedett tapssal fejezték ki egyetértésüket.
A világhírű izlandi géniusz, Víkingur Ólafsson az Orchestre symphonique de Montréallal adott nem mindennapi koncertet, amelyen úgy fogalmazott, hogy – mivel már harmadszor jár hazánkban – szinte a második otthonának érzi Budapestet. A Rafael Payare vezényletével, a zsúfolásig megtelt Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tartott fesztiválzáró eseményen a zongorista kiemelte, mi magyarok nagyon szerencsések vagyunk, hiszen olyan kiemelkedő zeneszerzőkkel büszkélkedhetünk, mint Liszt Ferenc, Bartók Béla vagy Kurtág György, majd a ráadásban e komponisták iránt érzett rendkívüli tisztelete jeléül elő is adta egy-egy darabjukat.
Idén is a Bálna adott otthont Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb nemzetközi kortárs képzőművészeti vásárának és kiállításának, az Art Market Budapestnek, a Müpa előcsarnokában Listias címmel egy Liszt-karikatúrákból álló gyűjteményt tekinthettek meg a fesztivál eseményeire érkezők, míg a Ludwig Múzeum a Kisebb világok – Dioráma a kortárs képzőművészetben című új kiállításával várta – és várja egészen 2023. január 15-ig – a látogatókat.
A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál kétnyelvű magazinját print és online formában is lapozgathatta a közönség, de tízezrek látogattak el a programsorozat hivatalos blogjára is, ahol a programsorozat fellépőihez és eseményeihez kapcsolódó cikkek között böngészhettek.
A kortárs zene úttörőitől Liszt monumentális Krisztusáig – művek és művészek, akik nem félnek kísérletezni a 2026-os Liszt Ünnepen
Autechre, London Sinfonietta, Franz Welser-Möst és a The Cleveland Orchestra, Alan Gilbert, Leif Ove Andsnes és az NDR Elbphilharmonie Orchester, FrenÁk Társulat, Duna Művészegyüttes, Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, Isolation Budapest – október 8-án kezdődik, és egészen 22-éig tart a Liszt Ünnep, amely névadója kísérletező szellemében idén is új nézőpontokat kutat, műfajokat elegyít és egymástól távoli világokat kapcsol össze.
Nemzetközi sztárok és egyedülálló bemutatók az idei Liszt Ünnepen
Liszt Ferenc meg nem alkuvó, a művészetet mindenek fölé emelő szellemisége a 2021-es alapítás óta kiemelt jelentőséggel bír a fesztivál szervezői számára, így ehhez hűen idén ősszel is sokszínű, műfaji határokat feszegető produkciók érkeznek Budapestre. A kortárs komolyzene kiemelkedő együttesei és kísérletező, új utakat kereső előadások is szerepelnek a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjai között. Az októberi összművészeti fesztivál elsőként meghirdetett eseményeire már meg is válthatják jegyeiket a kultúra elkötelezett hívei.
Változás – elmarad a Don Sanche
Sajnálattal tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy a 2025. október 22-re meghirdetett Liszt: Don Sanche, avagy a szerelem kastélya című előadás technikai okok miatt elmarad.
A korábban megváltott jegyek 2025. november 22-ig visszaválthatók a Müpa erre a célra kialakított online felületén vagy a Müpa állandó jegypénztáraiban.
Megértésüket köszönjük!