Mi mindenre számíthatnak a fesztivál látogatói az idei Liszt Ünnep keretében? Az évszázadokon át eleven spanyol zenés színház, a zarzuela legszebb dalaival áll színpadra a hazai közönség kedvence, az operavilág legendája, Plácido Domingo, bizonyítva, hogy e műfaj nem pusztán a tradíciókról, de a jelenről és a jövőről is szól. Budapestre látogat a kiváló szaxofonművész, zenekarvezető, producer és zeneszerző, Ravi Coltrane, aki hat saját albuma mellett a nemzetközi jazzélet olyan ikonikus alkotóival készített felvételeket, mint Joe Lovano, David Liebman vagy Jack DeJohnette, október 18-án a Liszt Ünnepen pedig a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet tölti meg élettel és muzsikával. A három pozsonyi születésű Janoska fivér és a nagybőgőn játszó sógor, Julius Darvas egészen különleges módon teszi maivá és minden ízében „janoskássá” a legnagyobb klasszikusok jól ismert remekeit, legyenek azok Mozart-darabok vagy épp Beatles-dalok. Nem meglepő tehát, hogy rendszeresen napjaink legnagyobb világsztárjaival koncerteznek, október 11-én pedig a Zeneakadémia színpadán figyelhetjük őket lenyűgözve! Az ismert zeneszerző és nagyszerű klarinétművész, Jörg Widmann első operája nemcsak elgondolkodtató, provokatív, a modern biotechnológiához köthető etikai kérdéseket boncolgat, hanem egy izgalmas érzelmi drámát is megjelenít... Beleszerethetünk-e vajon egy klónba? A Roland Schimmelpfennig librettója alapján írt, Das Gesicht im Spiegel (Arc a tükörben) című mű a Neue Oper Wien előadásában debütál a fesztiválon.
Liszt öröksége és szellemisége, az életművét jellemző kiemelkedő minőség és formai gazdagság hűen tükröződik a nevét viselő fesztivál programjában számtalan műfajban, de természetesen világhírű zeneszerzőnk ikonikus művei sem hiányozhatnak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnepről. A világhírű izlandi zongoristazseni, Víkingur Ólafsson sok szálon kötődik a magyar zenéhez, lemezeivel, koncertjeivel világszerte nagy feltűnést keltett, és a magyar közönséget is elvarázsolta – október 22-én Ravel rendkívül üde és sziporkázóan szellemes zongoraversenyét az Orchestre symphonique de Montréal partnereként adja elő, de a koncerten Liszt Ferenc előtti főhajtásképp a Les Préludes is felcsendül. Oláh Kálmán mindig szívesen fordult a klasszikus zenéhez, Bachhoz, Chopinhez éppúgy, mint Bartókhoz vagy Kodályhoz, ezúttal pedig – zeneszerzőként és előadóként is – olyan terepen mozoghat, mely különösen közel áll hozzá: október 19-ei estjén Liszt kompozícióiból merít inspirációt. Sőt, az idén alapításának 70. évfordulóját ünneplő, számtalan díjjal kitüntetett Rajkó Zenekar is igazi különlegességgel készül a Liszt Ünnepre: jubileumi koncertjükön a kiváló zongoraművésszel, Balázs Jánossal kiegészülve Liszt nagyszabású rapszódiája, a Magyar fantázia szólal meg összetéveszthetetlen „Rajkó-stílusban", felejthetetlen pillanatokat ígérve!
Természetesen a könnyebb műfajok rajongóinak is tartogat meglepetéseket a fesztivál. A 2011-ben létrejött ausztrál zenekar, a Hiatus Kaiyote stílusa valahol a neosoul és a jazz-funk határmezsgyéjén mozog, világuk egyedi, magával ragadó, műfaji kategóriákon átívelő: valódi zenei utazás. Erről és az énekes-gitáros Nai Palm kivételes színpadi jelenlétéről az Akvárium Klubban végre a hazai rajongók is meggyőződhetnek! S ez még csak a kezdet: a klasszikus, jazz-, világ- és könnyűzenei koncertek, operabemutatók mellett irodalmi, valamint képzőművészeti programok is várják az érdeklődőket Budapest legizgalmasabb kulturális intézményeiben a 2022. október 7-én induló fesztiválon.
A kortárs zene úttörőitől Liszt monumentális Krisztusáig – művek és művészek, akik nem félnek kísérletezni a 2026-os Liszt Ünnepen
Autechre, London Sinfonietta, Franz Welser-Möst és a The Cleveland Orchestra, Alan Gilbert, Leif Ove Andsnes és az NDR Elbphilharmonie Orchester, FrenÁk Társulat, Duna Művészegyüttes, Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, Isolation Budapest – október 8-án kezdődik, és egészen 22-éig tart a Liszt Ünnep, amely névadója kísérletező szellemében idén is új nézőpontokat kutat, műfajokat elegyít és egymástól távoli világokat kapcsol össze.
Nemzetközi sztárok és egyedülálló bemutatók az idei Liszt Ünnepen
Liszt Ferenc meg nem alkuvó, a művészetet mindenek fölé emelő szellemisége a 2021-es alapítás óta kiemelt jelentőséggel bír a fesztivál szervezői számára, így ehhez hűen idén ősszel is sokszínű, műfaji határokat feszegető produkciók érkeznek Budapestre. A kortárs komolyzene kiemelkedő együttesei és kísérletező, új utakat kereső előadások is szerepelnek a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjai között. Az októberi összművészeti fesztivál elsőként meghirdetett eseményeire már meg is válthatják jegyeiket a kultúra elkötelezett hívei.
Változás – elmarad a Don Sanche
Sajnálattal tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy a 2025. október 22-re meghirdetett Liszt: Don Sanche, avagy a szerelem kastélya című előadás technikai okok miatt elmarad.
A korábban megváltott jegyek 2025. november 22-ig visszaválthatók a Müpa erre a célra kialakított online felületén vagy a Müpa állandó jegypénztáraiban.
Megértésüket köszönjük!