Október 8-án este a Mátyás-templom varázslatos terében, Liszt, Allegri és Mozart lenyűgöző műveivel veszi kezdetét a Müpa új összművészeti fesztiválja, az idén épp 210. éve született zseniális zeneszerzőnk nevét viselő Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál. A város legfontosabb kulturális intézményeiben, jelentős koncerttermeiben és számtalan rendhagyó helyszínen megvalósuló eseménysorozat már a nyitóhétvégén bizonyítja, milyen sokszínű program várja a közönséget a következő két és fél hétben.
Az Eiffel Műhelyházban Gyöngyösi Levente látványos opera-musicalje, A Mester és Margarita először látható élőben, Szente Vajk rendezésében, a BMC-ben Pad Zoltán vezetésével Liszt-darabok, illetve a visegrádi országok komponistáinak művei csendülnek fel a kiváló Cracow Singers tolmácsolásában, de a Liszt által csak a „hangszerek pápájaként emlegetett” instrumentum, az orgona is kiemelt szerepet kap a fesztivál első napjaiban. Kecskés Mónika és Deák László a Belvárosi Ferences Templom csodálatos orgonáját szólaltatja meg, Martin Sturm az Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban, míg Szabó Balázs a Zeneakadémián készül különleges estre. Kiss Péter koncertjén Dante és Petrarca művei, illetve e szövegekhez kapcsolódó kompozíciók szólalnak meg – az irodalmi idézeteket Jászberényi Gábor tolmácsolja, az előadás hangulatát pedig izgalmas fénytechnika teszi egyedivé.
Természetesen formabontó családi programokban sem lesz hiány: a filmrajongó kiskamaszoknak a Cinemira TEEN kínál felejthetetlen perceket. Filmes, animációs, kaszkadőr-, tánckoreográfia- vagy épp képregényworkshopokon próbálhatja ki magát a fiatal közönség, a filmes előadásokon nemzetközi sorozatok sztárjaival találkozhatnak, illetve kiemelkedő magyar rendezők segítségével ismerhetik meg a szakma rejtelmeit. A megújult PONT Fesztivál egy teljes napra a Múzeumkertbe költözik: október 9-én, szombaton örmény és grúz zenészek, kézműves-foglalkozások, gyerekprogramok garantálják a felhőtlen szórakozást és feltöltődést.
Sőt, a képzőművészet és a fotográfia szerelmesei sem fognak csalódni a Liszt Ünnepen: új helyszínen, a Bálna tereiben várja a látogatókat Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb nemzetközi kortárs képzőművészeti vására, Magyarország legnagyobb művészeti kiállítása, az Art Market Budapest.
A Liszt Ünnep 17 napja rengeteg emlékezetes pillanatot ígér: a fellépők rendkívüli, máshol-máskor nem látható programmal készülnek, számtalan formáció és mű itt látható-hallható először, több különleges együttműködést, magyarországi bemutatót ünnepel a fesztivál minden műfajban, premierek és lemezbemutatók követik egymást. A Liszthez hasonlóan csodagyerekként feltűnt, több hangszeren játszó énekes, dalszerző és producer, Cory Henry is szeptemberben megjelent legfrissebb albumát mutatja be a Liszt Ünnep közönségének. „A zene nyelve univerzális, mindenki megértheti. Nagyszerű dolog látni, hogy emberek összegyűlnek a világ legkülönbözőbb pontjairól, és társadalmi háttértől, világszemlélettől függetlenül együtt tapasztalják meg a zene erejét. Best of Me című új albumom eddigi művészi utam esszenciája, olyan dalok gyűjteménye, melyeket zenei példaképeim írtak és inspiráltak. Remélem, hogy másokat is inspirálnak majd a saját útjukon” – fogalmazott az amerikai sztárzenész, aki a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán október 21-én varázsolja majd el a hallgatóságot.
A kortárs zene úttörőitől Liszt monumentális Krisztusáig – művek és művészek, akik nem félnek kísérletezni a 2026-os Liszt Ünnepen
Autechre, London Sinfonietta, Franz Welser-Möst és a The Cleveland Orchestra, Alan Gilbert, Leif Ove Andsnes és az NDR Elbphilharmonie Orchester, FrenÁk Társulat, Duna Művészegyüttes, Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, Isolation Budapest – október 8-án kezdődik, és egészen 22-éig tart a Liszt Ünnep, amely névadója kísérletező szellemében idén is új nézőpontokat kutat, műfajokat elegyít és egymástól távoli világokat kapcsol össze.
Nemzetközi sztárok és egyedülálló bemutatók az idei Liszt Ünnepen
Liszt Ferenc meg nem alkuvó, a művészetet mindenek fölé emelő szellemisége a 2021-es alapítás óta kiemelt jelentőséggel bír a fesztivál szervezői számára, így ehhez hűen idén ősszel is sokszínű, műfaji határokat feszegető produkciók érkeznek Budapestre. A kortárs komolyzene kiemelkedő együttesei és kísérletező, új utakat kereső előadások is szerepelnek a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjai között. Az októberi összművészeti fesztivál elsőként meghirdetett eseményeire már meg is válthatják jegyeiket a kultúra elkötelezett hívei.
Változás – elmarad a Don Sanche
Sajnálattal tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy a 2025. október 22-re meghirdetett Liszt: Don Sanche, avagy a szerelem kastélya című előadás technikai okok miatt elmarad.
A korábban megváltott jegyek 2025. november 22-ig visszaválthatók a Müpa erre a célra kialakított online felületén vagy a Müpa állandó jegypénztáraiban.
Megértésüket köszönjük!