A történelmi-dokumentarista elemeket fikcióval elegyítő, az oratórium, a koncert és a színház határmezsgyéjén egyensúlyozó előadás cselekménye 1944 és 1945 fordulóján játszódik Budapesten, a ma is a Rózsa és Szegfű utca sarkán álló követségi épület pincéjében. A követség egykori gondnoka, Emanuel Zima (vezetéknevének jelentése: tél) és fia, Josef hónapokon keresztül bújtatták itt a németek és a magyar nyilasok által üldözött zsidókat. A Tél, avagy a fal füle az egykori események megidézése révén beszél az emlékezésről mint egyéni és közösségi identitásképző aktusról. Mit jelent emlékezni, és mit jelent elhallgatni valamit az egyén és a közösség szintjén? Mit jelent hősnek, mit jelent túlélőnek, mit jelent áldozatnak lenni? Balogh Máté zenéje, a narrátor szövege és a változatos technikákat felvonultató kórustételek együttese az egyéni és a kollektív létezés bonyolult viszonyaira összpontosítva bontja ki Fehér Renátó librettójának lírai-drámai lehetőségeit.