Az 1862-ben keletkezett Évocation à la Chapelle Sixtine a szó legszorosabb értelmében egy látomásból született. Amikor Liszt ellátogatott a római Sixtus-kápolnába, képzeletében a helyszínhez kapcsolódó zenei legendák keltek életre. Allegri és Mozart alakja jelent meg lelki szemei előtt, és hallani vélte műveiket, a Misererét és az Ave verum corpust. Ez a látomás határozta meg a majdani kompozíció dramaturgiáját is: „Nemcsak közelebb hoztam őket egymáshoz, hanem mintegy összekötöttem az egyiket a másikkal. A Misererében ott jajveszékel az ember nyomora és gyötrelme; az Ave verum corpusban Isten végtelen irgalma és a méltányosság válaszol rá. Ez megérinti a legmagasztosabb misztériumot; azt a titkot, amely kinyilatkoztatja nekünk, hogy a Szeretet győzedelmeskedik a Gonosz és a Halál felett.” A Koronázási mise esetében Liszt nemcsak a szertartásrend követelményeinek igyekezett megfelelni, de arra is hangsúlyt helyezett, hogy a műben – amint egy levelében írta – „az egyházi és a nemzeti magyar jelleg világosan kifejezésre jusson”.