Hírek

 Fotó: Csibi Szilvia / Müpa

2023. 11. 03.

Régóta várt bemutatók, kivételes együttműködések, hatalmas érdeklődés és közönségsiker – ilyen volt a harmadik Liszt Ünnep

Az október 11. és 22. között nemzetközi világsztárok és hazai művészek részvételével zajló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál több mint száz programja között két ősbemutató, két zenetörténeti jelentőségű magyarországi premier és kortárs művekre koreografált táncbemutató is színesítette a palettát.

Az idén harmadik alkalommal megrendezett összművészeti eseménysorozat tucatnyi helyszínén a komoly- és könnyűzenei, világzenei és jazzkoncertek, opera- és táncelőadások mellett könyvbemutatók és pódiumbeszélgetések, kortárs képzőművészeti kiállítás és vásár, sőt egész napos ingyenes családi program is várta az érdeklődőket. „Nemcsak a fesztivál életében, de az egyetemes zenetörténelemben is kiemelt eseménynek számított Kurtág György egyetlen operájának magyarországi premierje, amelynek előkészületeiben legnagyobb örömünkre a zeneszerző maga is aktívan részt vett – emelte ki Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. – Hasonló jelentőséggel bírt Liszt töredékben fennmaradt operája, a Sardanapalo hazai előadása is, amelynek megvalósulásában a Staatskapelle Weimar, a nemzetközi sztárszólisták és a Nemzeti Énekkar Női Kara mellett a darabot rekonstruáló brit zenetudósnak, David Trippettnek is elévülhetetlen érdemei vannak.”
A fesztiválon több új bemutató is helyet kapott: a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Eredics Benjaminnak a Bartók Tavaszon bemutatott zeneművére koreografálta kreációját, míg Feledi János két kortárs zeneszerző – Orbán György és Szentpáli Roland – művére készítette legújabb darabját. „Bár viszonylag fiatal rendezvényről beszélünk, a Liszt Ünnep idén is bebizonyította, hogy helye van a hazai és a nemzetközi fesztiválnaptárakban – összegezte Szomolányi Janina, a fesztivál operatív igazgatója. – Több olyan produkciót is sikerült színpadra állítanunk, amelyekben a meghívott külföldi előadók magyar művészekkel együtt léptek fel. Radics Gigit maga John Clayton, a Clayton–Hamilton Jazz Orchestra vezetője kérte fel, míg a Boban Marković Orchestar a Parno Graszttal, Lakatos Mónikával és a Romafest Gypsy Dance Theatre-rel közösen adott fergeteges koncertet.”
A Liszt Ünnep minifesztiváljai is nagy népszerűségnek örvendtek a látogatók körében: a PONT Fesztiválon a családok a nyugat-afrikai régió kulturális csodáit ismerhették meg a napfényes Múzeumkertben, a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár négy napján sokszor a Nemzeti Táncszínházon kívülre kígyózott a dedikáltatni vágyó irodalomrajongók sora, a Bálnában az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáron többezer ember fordult meg, az Akvárium Klubban zajló Isolation Budapesten pedig maguk a fellépők is lelkesen részt vettek egymás koncertjein.       

Idén először az eseményt egy hatrészes plakátkampány harangozta be, a látogatók most is fellapozhatták a fesztivál magazinját, illetve böngészhették a Liszt Ünnep blogján megjelent írásokat, és a közkedvelt, a kulisszák mögé kalauzoló Fesztivál Extra videók is visszatértek az online csatornákra. A tizenkét napos eseménysorozatról a Bartók Tavaszhoz hasonlóan a fesztivál saját gyártású videósorozata, a Fesztiválhíradó naprakészen tudósította a nézőket.