A város, ahol Liszt Ferenc nagybetűs zeneszerzővé érett
Weimar kivételes hely volt Liszt Ferenc életében: Goethe és Schiller városa, ahol maga is mindig békére lelt, és amelyről a Liszt Ünnep októberi koncertje kapcsán sem szabad megfeledkeznünk.
Liszt arcai: Liszt és a szakralitás
Liszt egészen fiatal korától papi pályára vágyott, ám édesapja, Liszt Ádám más életutat szánt neki. Pedig egy ideig maga is a szent hivatásra készült, ifjúkorában a malackai ferences kolostor novíciusa volt, ám még a szerzetesi fogadalomtétel előtt kilépett a rendből.
Liszt arcai: Liszt és a virtuozitás
Minisorozatunk a fesztivál névadójának olyan oldalait mutatja be, amelyekről tán még nem is hallottál. Mint minden virtuózt, gyakran illették azzal a váddal, hogy előadóművészi képességeit nem a mű, hanem önmaga nagyszerűségének felmutatására használta.
Liszt arcai: Liszt, korának rocksztárja
A rocksztár kifejezés hallatán legtöbbünknek nem Liszt neve ugrik be elsőre, pedig a zenetörténészi közmegegyezés szerint a Beatles megjelenésééig senkit nem övezett olyan euforikus rajongói kultusz, mint őt, így joggal nevezhetjük Liszt Ferencet kora rocksztárjának.
Bábból pillangó ‒ Liszt második operája Budapesten
Mindeddig senki sem kísérelte meg: megfejteni a töredékesnek tűnő lejegyzést, és előadhatóvá tenni Liszt Sardanapalo című operájának egyetlen fennmaradt felvonását. Világpremier a szerző halála után 130 évvel? Egy kincset érő, 111 oldalas kézirat felfedezése és rekonstrukciója? Elmeséljük a részleteket!
A halhatatlanság természetrajza – Liszt a kortársai szemében
Keveseknek adatik meg, hogy a szűkre szabott emberélet alatt olyan hírnévre tegyenek szert, ami nem csupán a kortársak szemében, de évszázadokkal később is halhatatlanná teszi őket. Lássuk, mit is gondolt Lisztről Chopin, milyennek látta őt Schumann, és hogyan fogalmazott például a legendás író, Andersen!